Felújítás
A tavalyi esztendőben jelentős és szükséges felújítások történtek iskolánkban, amelynek keretében nyílászáró korszerűsítésre illetve tetőszigetelésre került sor. Az akkori fejlesztésekről többször is beszámoltunk.
A munka ebben a tanévben tovább folytatódott. 2024. decemberében – az utolsó tanítási napot követően – az aula fölötti álmennyezet bontására került sor. Az év elején új csapadékvízelvezetők kerültek kiépítésre valamint új világítást illetve álmennyezetet kapott az aula.
Ezt követően folytatódott a nyílászárók cseréje. Ennek keretében a földszinten és az I. emeleten újulnak meg azokban a tantermekben, közösségi terekben a nyílászárók, amelyekre korábban még nem került sor és új ablakokat, ajtókat kapnak a technika tantermek is. A munkálatok még jelenleg is tartanak és várhatóan még 2-3 hetet vesznek igénybe.
A munka befejezését követően az épület 95%-a megvalósul az eredeti nyílászárók cseréje, amely energetikai, balesetvédelmi és esztétikai szempontból is fontos volt.
A fényképek a jelenleg tartó munkálatok közben készültek.
Képek