Deák futás
Tizenegyedszer is
A szülői közösség és az iskola testülete 11. alkalommal rendezte meg
a hagyományos Deák futást. Az idei eseményt is jelentős előkészület
előzte meg annak érdekében, hogy az elmúlt évtizedben
megszokott színvonalon valósuljon meg a rendezvény.
Ennek során pedagógusok, szülők közösen
szervezték meg az előkészítő munkát és a lebonyolítást. Az idei
évben is a megszokott forgatókönyv szerint zajlott le az
esemény.
A zenés bemelegítésre - Putics Bondor Virág -
vezetésével a játszóvár melletti területen került sor. A rajt
és a cél az iskola É-i területén (Aradi vértanúk útja - Görgey
út) található sportpálya mellett volt. A futók tíz (életkor és nemek
szerint) kategóriában kerültek értékelésre. A legrövidebb táv
800 m, míg a leghosszabb 2000 m volt. A vendéglátás és az
eredményhirdetés helyszíne a fórum volt. (A célba érkező futók
vendéglátása során elfogyott többek között: 100 kg kenyér, 300
l tea, 200 l szörp, 18 kg zsír és vaj, 10 kg hagyma). Az idei Deák
futáson ismét megdőlt a korábbi (1029 fő) részvételi rekord,
hiszen összesen 1202-en teljesítették a különböző versenytávokat.A
diákok hét iskola képviseletében vettek részt a rendezvényen:
a házigazda mellett, a Báthory, a Botev, a Dózsa, a Gyulaffy,
a Rózsa úti és a Szengtáli Lőrincze Lajos Általános Iskola tanulói
versengtek a helyezésekért.
Kategóriánként a legjobb versenyzőknek járó
díjakat Takács László önkormányzati képviselő és Simon Gyula Mátyás
az iskola szülői munkaközösségének elnöke adta át.
Az eredményhirdetést követően tombolasorsolásra
került sor, amelynek keretében 95 sporteszköz talált gazdára. A
legeredményesebb iskola címet a Deák nyerte óriási küzdelemben,
öt ponttal a Báthory iskola előtt.
Legeredményesebb deákosok - kategóriánként - 1-3 helyezést elért
tanítványaink:
1. évfolyam leány:
1. Bátor Boglárka
2. Vas Rita
3. Magyar Korina
2. évfolyam leány_
2. Veisz Dóra
3. Varga Julianna
2. évfolyam fiú:
2. Szabó Ádám
3-4. évfolyam leány:
3. Tóth Réka
5-6. évfolyam leány:
1. Mészöly Nikolett
3. Ujhelyi Hetti
5-6. évfolyam fiú:
3. Tóbiás Bálint
7-8. évfolyam leány:
2. Somorácz Leila
Köszönet a támogatóknak!
Kiemelten a Deák iskola szülői közösségének, akik munkájukkal és
felajánlásukkal is jelentősen hozzájárultak a Deák futás sikeres
lebonyolításához.
Balluff Kft.
Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskoláért Közhasznú Alapítvány
Euronics Kft.
Veszprém Megyei Jogú Város
Takács László önkormányzati képviselő
Toyota Autóház Veszprém