Második foglalkozás


A Pannon Várszínházzal közös program második délutánjára került sor október 10-én. A 7.a és a 8.a osztály tanulóit a 19. századba repítették vissza a Pannon Várszínház művészei.
     A rendhagyó foglalkozás témavezetője Kiss Dávid volt, akinek élvezetes stílusa végig ébren tartotta a gyerekek figyelmét. A háromórás program során remek segítői voltak színésztársai, akik akkori szereplők bőrébe bújtak: életre kelt Petőfi Sándor költő, Somogyi Gedeon nyelvész, Francsics Károly borbély és Boros József nemzetőr. Közreműködésükkel a diákok előtt megelevenedett a reformkor, a szabadságharc, illetve a „boldog békeidők” Magyarországa. A történelmi háttér mellett volt szó az akkori életmódról és kulturális életről is. Az elméleti ismereteket jól egészítették ki a könnyedebb feladatok: nyelvújításkori kacifántos szavakat fejtettek meg a legügyesebbek, majd felhasználva azokat szövegeket alkottak, de meghallgathatták Endrődi Sándor egyik versét is különféle stílusban…
     A hangulatos, vidám délután vége újra egy kérdés volt: Mikor lesz a következő találkozás?

Képek