Tanévzáró ünnepély


Június 22-én ünnepéllyel zártuk le tanévünket. Negyedikeseink kedves műsora után Horváth Szilárd igazgató úr ünnepi beszéde következett, majd legeredményesebb diákjainkat, büszkeségeinket köszöntöttük.
    Díszoklevélben részesítettük Nagy Beatrix 4.a, Takács Kata 4.b és Gyimóthy Bettina 4.c osztályos tanulókat a négy év során nyújtott példamutató magatartásukért és kimagasló tanulmányi munkájukért. A 8. évfolyam tanulói közül pedig az osztályközösségek javaslatára Rontó Krisztina 8.b osztályos végzősünk vehette át a Deák-díjat. Ezután a 102 kitűnő neve hangzott el osztályonként, majd minden közösségből egy-egy diák jutalomkönyvet vehetett át kiemelkedő munkájáért. Díszoklevélben részesítettük Bácskay Flóra, Király Laura, Paulik Sára 8.a és Rontó Krisztina 8.b osztályos tanulókat, akik nyolc éven át kitűnő tanulmányi eredményükkel, példamutató szorgalmukkal és a versenyeken nyújtott kimagasló teljesítményükkel öregbítették iskolánk hírnevét.   A Deák-emlékévben alapított Deák-díjat idén Csunyiné László Judit és Nagy Csilla kolléganőknek adományozta iskolánk pedagógus közössége. 
    Az ünnepi pillanatok után összefoglaló hangzott el a legszebb versenyeredményekről: a tanév során közel ötven különböző városi és megyei megmérettetésen 300-nál kiemelkedő egyéni és csapateredményt értek el diákjaink, az országos fordulókon pedig 46 alkalommal hangozhatott el iskolánk neve. Végül hagyományainknak megfelelően a 7. évfolyam képviselői átvették iskolánk zászlaját a búcsúzó nyolcadikosoktól. 
    Ezután Horváth Szilárd igazgató úr kimondta a bűvös mondatot: „A 2011/2012-es tanévet ezennel bezárom!”

S az 568 deákos diák számára abban a pillanatban kitört a vakációóóó!

Képek