Kedves Diákok!



Várjuk azoknak a deákosoknak a jelentkezését, akik szeretnének részt venni, közreműködni egy olyan honlap létrehozásában, amely a diákok életét, mindennapjait mutatja be. Ehhez a megfelelő felületet és a szükséges tárgyi feltételeket a Szülői Munkaközösség és az iskola biztosítja számotokra. Nektek egyéni ötletekkel, írásokkal, képekkel, általatok kiválasztott, benneteket érdeklő témák megjelenítésével kell részt venni a honlap működtetésében. Szeretnénk, ha már az oldal grafikai megjelenése (színei, formája) is a ti véleményetek alapján alakulna ki.
    Ez az oldal remek lehetőséget biztosítana a suli újság elektronikus megjelenítéséhez is. Várjuk mindazok jelentkezését, akiknek felkeltette érdeklődését egy ilyen szerkesztőség munkájában való részvétel.  Az első megbeszélésre 2011. október 6-án (csütörtök) 14 órakor kerül sor a 45-ös teremben.

Várjuk a jelentkezéseteket!