Deák futás

Az idei rendezvény is hagyományosan szeptember utolsó péntek délutánján került megrendezésre. Minden feltétel - jó idő, futni vágyó diákok, gondos előkészítés - adott volt a sikeres rendezvényhez. Hat kategóriában mérhették össze tudásukat a futni vágyók. Összesen 938 futó vett részt az idei megmérettetésen, amely az indulókat tekintve az eddigi legmagasabb szám.
   A szülői munkaközösség jóvoltából tea, vajas és zsíros kenyér várta a célba érkezőket. Kategóriánként és nemenként az 1-3 helyezett került díjazásra. A jutalmazásban a Veszprém Barabás KC női kézilabda csapatának kiválóságai és Takács László iskolánk körzetének önkormányzati képviselője működött közre.
  A ceremóniát a HEMO Winner táncosainak rövid bemutatója előzte meg. Az eredményhirdetést követően - szintén hagyományosan - a futók között értékes sporteszközök kerültek kisorsolásra.A csapatversenyt a Deák nyerte megelőzve a Báthory és a Gyulaffy iskolákat. Köszönjük mindenkinek, aki közreműködött az esemény megszervezésében és  lebonyolításában: különösen a Deák iskola szülői közösségének, Takács László képviselő úrnak, Pólus-Coop Zrt.-nek, Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának és természetesen a Deák iskola pedagógus közösségének. Jövőre a jubileumi X. Deák-futás következik, amely remélhetőleg hasonlóan jó hangulatban és eredményesen zajlik ugyanúgy, mint az eddigi kilenc.

A legjobb egyéni Deákos eredmények:

1. osztályos fiúk:
1. Szabó Ákos
2. Papp Arnold
3. Varga Zsombor

1. osztályos lányok:

2. Ötvös Kata

2, osztályos lányok:
1. Tóth Réka

3-4. osztályos fiúk:
1. Lipták Dániel
3. Müller Martin

3-4. osztályos lányok:
1. Mészöly Nikolett

5-6. osztályos fiúk:
2. Kiss Péter
3. Eszlári Dávid

5-6. osztályos lányok:
3. Schreiner Alexandra

7-8. osztályos fiúk:
2. Barabás Gábor

7-8. osztályos lányok:
2. Király Laura
3. Rontó Krisztina

Csapatverseny:
1. Deák                               1080 pont
2. Báthory                             721 pont
3. Gyulaffy                            205 pont

Képek