Ballagás 2012


Minden tanév egyik legszebb ünnepe a végzős diákok ballagása. Hagyományainknak megfelelően idén is közösen köszönt el tanáraitól a 50 nyolcadikos deákos, majd a két búcsúzó osztály utoljára járta végig az intézmény folyosóit és vett búcsút iskolájától.
    A hetedikesek színes ünnepi műsorát követően Bácskay Flóra 8.a osztályos köszönt el társai nevében. Ezt követően jutalmat vettek át azok a diákok, akik tanulmányi, közösségi munkájukkal és versenyeredményükkel öregbítették iskolánk hírnevét. S itt mondtunk köszönetet azoknak a szülőknek is, akik éveken keresztül segítettek, támogattak bennünket. 
    Külön jutalomban részesültek azok a tanulók, akik munkájukkal segítették a Deák iskola nagy közösségét, a diákönkormányzatot, illetve akik kiemelkedő sporttevékenységükkel jeleskedtek. Az ünnepség keretében a búcsúzó évfolyam emlékszalagot kötött az iskola zászlajára.

Nyolcadikosainknak sok sikert kívánunk az előttük álló középiskolai évekre, s Nagy László soraival búcsúzunk tőlük:

„Elmúlt, mint száz más pillanat,
De mi tudjuk: mégis múlhatatlan,
Mert szívek őrzik, nem szavak.”

Képek a ballagásról