Bajor látogatás

A Bajor Tartalékos Szövetség képviseletében érkeztek vendégek hozzánk a hét első napján. A bajorok nem jöttek üres kézzel, hisz  jelentős mennyiségű ajándékot hoztak magukkal. Az adomány főleg sporteszközöket és ruhaneműket tartalmaz. Mennyiségéből következően lehetőségünk nyílik arra, hogy más intézmények számára is juttassunk belőle.
    A vendégeket Némedi Lajos alpolgármester, Simon Gyula Mátyás az SZM Választmány elnöke és Horváth Szilárd igazgató köszöntötte. Az ajándékok átvétele után deákos gyerekek német nyelvű műsora következett, illetve a gyerekek általuk készített ajándékot adtak át a vendégek részére. Ezt követően a bajorok megismerkedtek iskolánkkal, illetve rövid betekintést is nyerhettek intézményünk német nyelv oktatásába. A vendégek kifejezték reményüket, hogy a mai esemény egy hosszabb távú kapcsolat kezdete volt.
    Köszönet a diákok felkészítésében közreműködő minden kollégának, különösen Gyenes Gábornénak, Veres Anikónak, dr. Domonkos Lászlónénak és dr. Horváth Lászlónénak.

Képek