Széchenyi döntő



A hétvégén zajlott Nagycenken a Széchenyi István és kora országos döntője. A "legnagyobb magyar" halálának 150. évfordulója alkalmából az Országos Széchenyi Kör a Széchenyi Alapítvány a Duna Televízió közösen szervezte meg ezt a rendezvényt.
  A versengés még novemberben kezdődött, ahol a régiók legeredményesebb iskolái jutottak tovább, az országos középdöntőkbe. Iskolánk a március elején Budapesten megrendezett versenyen vívta ki a jogot az országos döntőben való részvételre. A 4 fős csapatok a hétvégén mérték össze tudásukat, ahol a versengésen kívül - többek között - közösen tisztelegtek Széchenyi gróf sírjánál, kirándultak Döblingben és kalandtúrán vettek részt. Az országos döntő méltó helyszínen Nagycenken a Széchenyi kastélyban került lebonyolításra. A deákosok csapata kitűnően szerepelt a döntőben és rendkívül szoros küzdelemben az előkelő 4. helyet szerezte meg. A díjakat és elismeréseket korabeli ruhába öltözött fiúk-lányok és lovashuszárok jelenlétében vehették át a díjazottak dr. Katona Tamástól a zsűri elnökétől. Gratulálunk a szép eredményhez!

Csapattagok:

Csunyi Dóra
Erneszt Tamás
Lakner Diána
Horváth Bertalan

(valamennyien a 7. a osztály tanulói)

Felkészítőjük: Némethné Károlyi Jolán tanárnő

A következőkben képeket láthatnak a hétvége eseményeiből és versenyből.


Képek