Széchenyi vetélkedő


Gróf Széchenyi István halálának 150. évfordulója alkalmából a Széchenyi Emlékbizottság 2010 tagjai, Duna Televízió, Nagycenk önkormányzata, Országos Széchenyi Kör, Széchenyi Alapítvány és a Széchenyi Társaság Országos vetélkedőt hirdetett. A vetélkedő fővédnöke Sólyom László köztársasági elnök. A vetélkedésre nevező 4 fős csapatok az iskolai, körzeti fordulót  követően juthattak az országos
középdöntőbe.
  Ennek eredményeként iskolánk 7. a osztályából  Lakner Diána, Csunyi Dóra, Erneszt Tamás és Horváth  Bertalan összetételű csapat bejutott a Budapesten megrendezésre kerülő eseményre. Némethné Károlyi Jolán kolléganő felkészítésében a gyerekek kitűnően  szerepeltek és megnyerték az országos középdöntő budapesti fordulóját. Győzelmük eredményeként résztvevői lettek a jövő hónap közepén  Nagycenken megrendezendő országos döntőnek.
  Gratulálunk és nagyon sok sikert kívánunk az országos döntőben!